(Elisabeth szemszöge)
-Kicsim!Ébrsztő!-keltegetet(egyelőre eredménytelenül)
az édesanyám Andrea.
-Csak még öt percet mama!
-Elfogsz késni a suliból
-Micsoda?Miért nem szólt az a nyavalyás vekker?
Villámtempóban felöltöztem,fogat mostam és megfésülködtem
majd rohantam le mint akit üldöznek.
Az apám Richard és a nővéreim Mary és Isabella furcsán néztek rám.
Pár pillanattal késöbb Andrea jött le az emeletről nevetve.
Hirtelen rájöttem valamire.
-Várjunk csak!Azért nem szólt a vekker mert ma nincs is iskola!
-Így igaz kicsim de valalmivel ki kellett rángatnom téged az ágyból!
-Jaj mama,de rémes vicceid vannak!
-Elisa,azt szerettük volna kérdezni,hogy nincs-e kedved eljönni
vadászni?-kérdezte Isabella félbe szakítva a veszekedésünket.
-De,szívesen bekapnék egy nyuszit!-fordultam el anyámtól.
Kiugrottunk az ablakon és rohantunk az erdőbe.
Én 5 nyulat,Isa 2 pumát és 2 szarvast,Mary pedig egy grizzlyt ettünk.
Hirtelen hangokat hallottunk majd az erdőből 3 férfi lépett ki.
Az elsőnek olyan zöld szeme mint a smaragd és olyan barna haja,hogy
az már feketének hatott.
A másodiknak és a harmadiknak is barna haja volt annyi különbséggl,hogy
más-más árnyalatú volt.Csak az egyiknek kék a másiknak pedig barna szeme
volt.
Az első férfi,barátságos mosollyal az arcán,előre lépett.
-Sziasztok!Én Deuce vagyok.Ők itt a társaim Alec-mutatott a kékszeműre-és
Mason.
-Igazán örvendünk!-szólalt meg Mary.-Én Mary Van Hausen vagyok.
ők pedig a testvéreim Isabella és Elisabeth Van Hausen.
-Nos,lányok reméljük még találkozunk!-mondta udvariasan Alec.
-Mi szint úgy!-biccentett Isabella.
Aztán eltűntek a fák között.
-Gyertek lányok,menjünk!-szólaltam meg most először.
OTTHON:
Amint hazaértünk Mary-nek be nem állt a szája Deuce-ról.
Én is beszálltam a beszélgetésbe.Csak én Mason-ről dumáltam.
Isabella viszont feltűnően hallgatag volt a találkozásóta.
-Asszem én most megyek!-jelentette be.
-Miért?-kérdeztem.
-Sok még a tanulni valóm!-azzal eltűnt.
Alig tudtam figyelni a nővérem szavaira mert Mason járt a fejemben.
Hiába lesz holnap töri doga,csakis arra tudtam gondolni:
Vajon látom-e még valaha?
